Egyszer lent, aztán méglentebb, egyszer meg a csillagoknál is magasabban - három (részben sorsdöntő) nyári nap eseményei, avagy hánykolódás az élet vizein LifeWreck-módra

Olyan régen írtam, hogy szinte már azt sem tudom, hol kezdjem. Az elején lenne érdemes. Azt hiszem.
Szerda: a baljós ómenek, így visszatekintve, már reggel mutatkoztak. Borzasztó álmaim voltak, alig aludtam, így nagyon kialvatlanul keltem. Összevesztem anyámmal, majd, ami igazán baljós előjel, törött cigiket (hármat) találtam a táskámban.

Katasztrófák:

• Elkéstem Dorkától (20 percet),
•  ellopták a gyönyörű pénztárcámat,
• olyan fejfájásom lett estére, hogy a lábamon alig álltam és egy kortyot sem tudtam inni a vodkából, egy fél órával azután, hogy kiültünk hazamentem. Másnapra csk rosszabbodott a fájdalom,.
• rámzuhant az elmúlt fél hónap minden baja, és az összeroppanás szélére kerültem.

És amiért hálát adok a Jóistennek:

• A csodálatos barátaimért, akik még ezt az amúgy pokoli napot is csodálatossá tették nekem, csupán azzal, hogy velem voltak, és nem hagytak magamba fordulni, egyedül a gondolataimmal,
• mindazon dolgokért amik velem történtek, a problémákat beleértve, de erről később,
• azért, hogy  mindig van egy holnap az ilyen napok után is, amikor a Nap valahogy fényesebb, mint máskor, mert tudod, hogy végigcsináltad a tegnapot, elmúlt a vihar, ilyenkor megmutatkozik a "hétköznapi bátorság", vagyis akármilyen lúzer voltam tegnap, akárhány pofont adott az élet, van erőm mindezt előröl kezdeni.

De elég is volt a szerdából, mert még felidézni is rossz, legalábbis bizonyos részeket. Azokat a három legjobb barátomnak köszönhetem.

Szóval tegnap (közismertebb nevén csütörtök):

KORÁN (7-kor) ébredés.Miért, kérdi a gyanútlan olvasó. Csak a Hamletből tudok idézni. "A hivatal packázik...". Milyen hivatal? Hát a bank, hát az a +!%/=()&@*!! (kedvesaranyotüdnérbogyó) bank. Másfél órát ültem ott, ja, mert (nyílván kisugárzásom hatására :P) elment a telefon.
Ezen okból kifolyólag 10 percet késtem az egyetemi beiratkozásról (mellesleg kint van a civilizáció bölcsőjében, valahol a Bécsi út boldogtalanabbik (amelyiktől messzebb lakom XD) felén egy, azaz egy busz visz ki. Nem baj, a pszchológia biztos megéri. Szóval most már van indexem, meg tettem fogadalmat, viccen kívűl titoktartásit, beiratkoztam, beadtam a fotóimat, aláírtam mindent, tehát egész jól állok.
Hazaestem, majd mentem is tovább fodrászhoz. Megint. De most olyan lett a hajam, hogy csak na. Még olyanabb. Majd találkoztam Krisivel. Neki is tetszett a hajam.
Elmentünk at Allee-ba, bemutatott pár barátjának, akik ott dolgoznak. Tök aranyosak.
Majd kiültünk a Feneketlen-tóhoz, beszélgettünk, meg zenéthallgattunk, meg Istenen elmélkedtünk. Hazafelé merült föl egy másik dolog.
"A probléma az, ami azzá tesz a dolgokat, amik." Ezért a problémák megoldása visz minket előrébb. Ezért kell értük hálátadni.

És akkor ma (vagyis péntek)

Reggel angolt tartottam. Utána Krisivel háromig a következőket csináltuk:

• gatyavarrás /felhajtás/ (közben ő zuhanyzott),
• egyházi és egyéb vallásos énekek hallgatása
• főztem (Krisi irányítása alatt, mert amúgy nem tudok)
• Krisi kifestette a körmömet HÁROM színűre
• Majd megigazította a haját (5,2 mp alatt)

Aztán elmentünk a Westendbe, nekem fürdőruhafelsőért. Na, két gyerek odajön, kér tüzet Krisitől, majd a tapogatós térképen kerestük a boltot, belepiszkált, ugyanaz a kis takonypóc (mármint jóvágású fiatalember), elmenet a buszról is láttuk őket. De lett egy olyan jóféle fürdőruhafelsőm, hogy még. Meg lecsiszolák a körmünket. Aztán hazasuttyantunk (közben cserediákosat játszottunk, vagyis Krisi németül, én angolul beszétem).
Krisi, a zenét figyeld! :)

Na üdv!

Ja, és ma nincs vicc :D

Az a sok minden, ami közben történt, avagy mi baja? város... (akinek leesett, az meghívhatja magát egy üccsire a presszóban)

Nos újra jelentkezem, ismételten nem összezuhanva, bár akár össze is zuhanhatnék. Az eheti (ezen a héten az eddigi) pofáraesés csupán annyi, hogy kipenderítettek az állásomból, amiatt, hogy még két hete a főnököm (volt főnököm) éppen akkor sétált be, amikor a pult mögött a széken a pasim (volt pasim) ölében ültem és elmélyülten csókolóztunk. Na jó, annyira nem volt durva, nem annyira elmélyülten, de valószínűleg ezért. Szóval mindegy. Az, hogy mindezek után nem vágtam fel az ereimet az kizárólag egy embernek köszönhető. Lehet találgatni... :D Hát persze, hogy csak a Krisire számíthatok igazán. Nem is számítok, hanem az, hogy ha bármi van akkor ő az első (gyakran az uitolsó is) aki megtudja, ha sírnék (nem szoktam) az ő vállán tenném. Szóval egész nap ide-oda rohangásztunk, elintéztük a papírjait, elmentünk a VOLT munkahelyemre és elhoztuk (nagyrészt az ő táskájában a cuccaimat, közben nevettünk mindenen. Például rádióban betelefonáló: Anyának küldeném a nemtommilyen számot... Hogy hívják anyát? Mire mi: Béla... :D
De perszen nem szabad kihagyni azt sem, hogy komoly műtét után már kettővel több lik van a fülemen. (A doktor úr a konyhájukban hajtotta végre a beavatkozást).
Miután ez megvolt felugrott a Szibi, aki előzőleg a frászt hozta rám azzal, hogy felhívott, hogy azonnal találkozni akar velem, nem várhat. De szerencsére  se terhes nem volt, se más baja nem akadt. Kiültünk a Katyn Parkba beszélgetni édeshármasban. Mire a cigink elfogyott felhívott Doresz, hogy mi van, holnap találkozunk, stb, stb. Szóval így lettünk négyen, mivel becsatlakozott ő is. De még mindig nem volt cigi egy szál se. Tehát összedobtuk az aprót, és kb ötösökben fizettük ki a Markolót a zöldségboltos néninek. Közben persze alkottunk. Krisi vicce: a szőke, a barna meg a vörös ülnek az árokban. megjelenik a jótündér és így szól: mivel ilyen jó kedvem van, kívánhattok egyet-egyet édeseim. vörös: legyek sas, mert az olyan büszke. jólvan, sas lesz, elrepül. barna:legyek galamb, mert abból sok van és akkor el tudok vegyülni. úgy is lesz, elrepül. és te bogyókám, mit szeretnél? fordul a tündér a szőkéhez. hát, mondja a szőke, én pingvin leszek, mert az olyan cuki....
én viccem: rendőr felvételizik a gyorsreagálású egységhez. oda megy a vizsgáztatók asztalához, ahol ki vannak rakva a tételek. mondják neki: húzzon egyet. hú! megrökönyödve néznek rá. mi baja? város!
Ja, és ma is találkozom velük, és minden szép és jó lesz (mint mindig velük) na, <3

Szépet és jót. Ja, a "zene" ajánlva Szibinek:

Bocs, Kris, nem bántásnak szántam ezt a muzikális bűncselekményt! Na pá, egyek készülni :)

Tetovált, kopasz tengerimalacokról, ecetjől, NyuFI-ról, Halbrotkepienről, meg sok minden másról

Hát, ez egy nagyon komoly nap volt. Szerintem ennyit nagyon régen nem röhögtem. És hogy miért vigyorgok még most is? A válasz ennyi: Krisi. Nyolctól angolt tanítottam, és nagyon ügyes a tanítványom, szeretek neki órát tartani. Aztán beesett Krisi, akkora vigyorral, hogy kirepedt a szája sarka kb. Óra után, (kb fél tíz) Krisi elmesélte kis kalandjait, majd kezdetét vette az egészen délutánig tartó vihogás, indítva a magyar nyelves (meglehetősen nívótlan) szóviccel, és nem telt bele pár perc és a faviccek csak úgy záporoztak. Nem írom le mindet, mert félek, megkövezne valaki. Úgy 11 magasságában elmentünk a Délibe, jegyet venni és onnan mentünk a NyuFI-ba. Krisi útközben felmosta a Batthyány teret.
Beszélgettünk németül (Krisi beszélt, én okosan úgy csináltam, mintha tudnék beszélni) és szóba került Piroska, vagyis Rotkepien. Rajtam piros vászon gatya van, ezért Kris azt mondta, hogy "Du bist Rotkepien auch". Mire én mit tudtam kinyögni? "Ich bin nur ein halb Rotkepien." Nos, ebből az lett, hogy Halb(b)rotkepien, tehát halb Brot... (nemgáznemgáz). A következő sziporka a NyuFI tövében szökött ki belőlem, miután két padlócirkáó eb elment mellettünk: "Kopasz tengeimalacot kéne tartani, ha nekem lenne, biztosan kitetováltatnám. Aztán sétáltathatnánk kézenfogva ketten." Na, ez a terv. A rekeszizmom leszakadt kétszer, mire a villamoson ültünk. Ezek után már csak a cuccomért szaladtam fel, és spuri haza. Búcsúzásul csak ennyit: "Nehéz térdig érő szélben pudingot reszelni." Ezt a tanácsot megszívlelve búcsút intek és megyek dolgozni. (Mióta vágytam már erre) :D

Mert mosolyogni KELL! :D

Nos, ma reggel minden lelkibajomtól megszabadulva ébredtem, és mindenkit felvillanyoztam csak azzal, hogy magamat adtam.  Mert általában nem vagyok letörve. Napjaim szokásos mérsékelten nyüzsis tempójában történt minden. Beszéltem anyámékkal telefonon (most nagymamámnál rontom a levegőt), meg Dorcival, kevés, de annál állandóbb barátaim közül az egyetlennel, akiről még nem tettem itt említést, és megbeszéltük, hogy valami nagyon jóféle programot csinálunk vagy csütörtökön, vagy a jövő héten. (végrevégrevégre!!!) és majd bejön dumálni is egy kicsit hozzám a boltba, ahol dolgozom. Munkatársamnak ellőttem egy nagyon szar viccet, és ettől is csak jobb kedvem lett. Per pillanat még az sem ronthatná el a kedvem, ha a volt pasim becsekkolna hozzám a boltba, mert csak nevetnék és neki is elmondanám a viccet (amúgy a vicc ennyi: Olyan szép a magyar nyelv; vegyük példának az anyám szót, amiből elveszünk egy betűt, hármat kicserélünk, és kijön az, hogy sör). Gondolom, hogy most mindenki leesett a székről a röhögéstől... (én majdnem XD). Na, jöhet egy dolgozós cigi... :P

Bizalom

A bizalomról annyit, hogy kölcsönadtam egy szemlátomást fizetésképtelen embernek, mert megígérte, hogy visszahozza, de magamat nem adom ki gyakorlatilag senkinek. Kivételt talán csak Krisi képez, aki egy igazi jóbarát, akivel megbeszéltük, hogy lelki ikrek vagyunk és bármikor szívesen megmentjük a másikat. Ez nálunk így működik, ő tud mindent rólam és én rábíznám az életemet, mert tudom, hogy neki jelent annyit, hogy nekem ne kelljen aggódnom miatta. Nem mondok ítéletet felette, ahogy ő sem ítélkezik fölöttem. Ezért igazi barát és ezért bízom meg benne. Szóval Kris, ha majd ezt olvasod, puszi a pocidra. :) De vissza a bizalomhoz. Szerintem, nem az a bizalom, ha valakinek kölcsönadsz, hanem ha örökbe. Ha megbízod a saját életeddel, ha rábíznád másét is. Ez a valódi kapcsolat, az igazi barátság, a bizalmon alapuló teljes megnyugvással történő önátadás. Ilyenre nem mindenkinek van lehetősége és én igazán hálás vagyok, hogy nekem van ilyen. :) Még akiben megbízom az az anyám, meg a másik legjobb barátom, Szibi. De az egy másik típusú barátság. Ott én vagyok a felnőtt, az élő lelkiismeret, ő pedig az, akinek én vagyok az első akit felhív, ha történik valami, legyen az jó, vagy rossz. De benne is bízom. Mert aki szereti az embert és nem megszokásból van vele, abban lehet igazán megbízni. Na ennyit a bizalomról. Mostanra... :)

Üdv a Világnak...

Már egy ideje ért a dolog, de csak most kezdtem el (talán az én legjobb barátom, Krisi példáján felbuzdulva).
Eddig nem igazán akartam  blogot írni, de most valahogy szükségét éreztem, hogy elkezdjek egyet, szóval íme. Az utóbbi időben némiképp alábbhagyott a jókedvem (tekintve, hogy már megint kidobtak, meg hogy rádöbbentem, hogy a világ magasról szarik a létezésemre (vastagon magasról). De azért nem leszek depressziós, mert az olyan nyomi :D . Na mindegy. Most éppen kíváncsian várom az egyetemi gólyatábort és igyekszem mindenhez jó képet vágni. Nagyon szeretnék már egyszer (megint) igazán, nagyon szétesni, mert ez így józanul nem állapot. Na megyek és rágyújtok egy jó dolgozós-cigire. :) Mert megérdemlem. Ezt is :P