Tetovált, kopasz tengerimalacokról, ecetjől, NyuFI-ról, Halbrotkepienről, meg sok minden másról

Hát, ez egy nagyon komoly nap volt. Szerintem ennyit nagyon régen nem röhögtem. És hogy miért vigyorgok még most is? A válasz ennyi: Krisi. Nyolctól angolt tanítottam, és nagyon ügyes a tanítványom, szeretek neki órát tartani. Aztán beesett Krisi, akkora vigyorral, hogy kirepedt a szája sarka kb. Óra után, (kb fél tíz) Krisi elmesélte kis kalandjait, majd kezdetét vette az egészen délutánig tartó vihogás, indítva a magyar nyelves (meglehetősen nívótlan) szóviccel, és nem telt bele pár perc és a faviccek csak úgy záporoztak. Nem írom le mindet, mert félek, megkövezne valaki. Úgy 11 magasságában elmentünk a Délibe, jegyet venni és onnan mentünk a NyuFI-ba. Krisi útközben felmosta a Batthyány teret.
Beszélgettünk németül (Krisi beszélt, én okosan úgy csináltam, mintha tudnék beszélni) és szóba került Piroska, vagyis Rotkepien. Rajtam piros vászon gatya van, ezért Kris azt mondta, hogy "Du bist Rotkepien auch". Mire én mit tudtam kinyögni? "Ich bin nur ein halb Rotkepien." Nos, ebből az lett, hogy Halb(b)rotkepien, tehát halb Brot... (nemgáznemgáz). A következő sziporka a NyuFI tövében szökött ki belőlem, miután két padlócirkáó eb elment mellettünk: "Kopasz tengeimalacot kéne tartani, ha nekem lenne, biztosan kitetováltatnám. Aztán sétáltathatnánk kézenfogva ketten." Na, ez a terv. A rekeszizmom leszakadt kétszer, mire a villamoson ültünk. Ezek után már csak a cuccomért szaladtam fel, és spuri haza. Búcsúzásul csak ennyit: "Nehéz térdig érő szélben pudingot reszelni." Ezt a tanácsot megszívlelve búcsút intek és megyek dolgozni. (Mióta vágytam már erre) :D